Egy vállalkozó, ha szeretne egy céges flottát, céges telefonokkal, amelyek működőképesek is, akkor már jó, ha a kitalálás időpontjában keres egy nagyon megbízható kis csapatot, akik szakmailag teljesen felkészültek, és emberileg is együtt tud velük működni, mert záros határidőn belül biztosan szükség lesz rájuk.
Hogy miért mondom ezt? Tapasztalatból! Ismerem a munkatársaim, vagy hát beosztottjaim, bár nem szeretem ezt a szót, és tudom, hogy vigyáznak a dolgokra, eszközökre. Lelkiismeretesek és mindig tényleg nagyon odafigyelnek az ügyfelekre, munkára és berendezésekre egyaránt. Mégis, amióta céges telefonok vannak, közel ötödik alkalommal kell felkeresnem az iszereles csapatát fél éven belül. Tíz iphone és tíz mac gép van a flottában. Mondanom sem kell, hogy leginkább a telefonok látják kárát az ügyfelekhez való kiszállásnak. Volt itt már több betört kijelző csere, meghibásodott készülék javítás és egyéb dolgok egyaránt. Teljesen természetes, mert az embereim ezekkel az eszközökkel dolgoznak, és előfordul baleset, illetve a folyamatos működtetéstől is avulnak természetesen. Egyáltalán nem hibáztatom őket.
Viszont egy jó szervíz csapat nélkül biztosan nagyobb bajban lennénk, mert itt nagyon nagy szükség van arra, hogy tudjam, a szervízben dolgozó emberek is megbízhatók és nem fogják elveszteni az adatokat sem, hanem a legnagyobb körültekintéssel, maximális szakmaisággal járnak majd el a munka során.
Én megtaláltam őket hála a jó égnek már az első meghibásodás kapcsán, és azóta is csak őket látogatom, mert gyorsan és megbízhatón dolgoznak, és még jó áron is. Ha céges flottát tervez bárki tehát, az apple termékekkel kapcsolatban nyugodt szívvel tudom őket ajánlani! Biztosan nem fog bennük és munkájukban sem csalódni senki. Nekünk már rég kedvenceinkké váltak, és ez biztosan nem fog változni még jó pár évig remélhetően.