Nem olyan régen egy hatalmas öröm ért, hiszen éveken keresztül arról álmodtam, hogy egyszer elérem ezt a magasságot, és nagyvállalati vezérigazgató leszek. Embereket irányítani sosem könnyű, és teljesen biztos, hogy rengeteg tapasztalat kell hozzá, hogy az ember jól tudja csinálni, én pedig végig is jártam ennek az útnak minden kilométerét, annak minden kavicsával együtt. Nagy öröm és megtiszteltetés volt elfoglalni ezt a pozíciót, mert tudom, hogy nagyon nagy gondot fordítottak arra, hogy a lehető legmegfelelőbb embert találják meg a vállalat élére. Ezt mutatta a közel négy fordulós felvételi rendszer is.
Azt is meg kell állapítsam azonban, hogy számtalan olyan nehézséget és kihívást tartogatott ez a pozíció, amikre nem igazán voltam felkészülve. Nemzetközi kollégákkal dolgozunk, és ez mindig egy picit bonyolultabbá teszi a mindennapi tevékenységet, a munka kiosztását és ellenőrzését, de valahogy most jobban meggyűlik ezzel a bajom, mint azelőtt. Éppen ezért, felvettem a kapcsolatot a kogwheel munkatársaival, akik már számtalan esetben nagyon jó ötletekkel, megoldásokkal segítettek hasonló, szervezeti szinten megjelenő problémákat kezelni.
Az interkulturális tréning biztosan számos vezetőnek már ismerősen cseng, én azonban még sosem találkoztam ezzel a kifejezéssel, ezért mély érdeklődéssel hallgattam, hogyan fog tudni ez segíteni nekem és a szervezetnek, hogy könnyebb és gördülékenyebb legyen a különböző kultúrákból származó alkalmazottak között a kommunikáció.
Számos esetben ugyanis megfigyeltem, hogy az alkalmazottak nem táplálnak egymás iránt haragot vagy unszimpátiát, pusztán máshogy, más eszközökkel kommunikálnak, és ez félreértéseket szül, amikből kimondott vagy kimondatlan feszültség, probléma keveredik, és ezek sokszor a hatékonyságot olyan mértékben rontják, ami már számokban is mérhető sajnos a vállalat életében. Ez a tréning ezeket a kommunikációs görbéket egyenesíti ki, és valóban, látható módon, egy hét leforgása alatt töredékére esett vissza a problémás esetek száma.
Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon fogjuk ezt a tréninget bevezeti a vállalat életébe, mert annyira hatékonynak bizonyul, hogy nem csak hogy segít feloldani ezeket a problémákat, de nagyon szeretik is az alkalmazottak. Örömmel mennek a foglalkozásokra és élményekkel gazdagodva jönnek ki azokról, tehát még csapat összekovácsoló hatása is van. Hatalmas segítség az ilyen problémákra.