A fiam motivációja

A gyerekek sem kicsinek, sem serdülőnek sem pedig kis felnőttnek nem tűnnek könnyű esetnek még kívülről sem, nem pedig, ha az ember gyerekéről van szó. A férjem is és én is igyekeztünk minden tudásunk szerint, inkább keményebben fogni a fiúnkat, mint hagyni, hogy elkallódjon, rossz társaságba keveredjen, rosszfelé fejlődjön a jelleme, vagy eszmék és értékek nélküli felnőtté cseperedjen. Nem könnyű ez a feladat, mert hihetetlen következetességet kíván, és ez sokszor nagyon nehéz a szülő számára, így nekünk is az volt.

Megtaláltuk azonban azt a mozgatórugót, azt a motivációs mezőt, amit nála nagyon szépen tudunk használni azóta is. Neki – vagy inkább úgy mondhatom, hogy nekünk – azóta a kedvenc oldala a https://baseusshop.hu/, ahonnan számtalan meg egy dolgot rendeltünk már neki, mert megoldott bizonyos dolgokat, amihez egyébként nem lett volna kedve, vagy épp úgy gondolta, hogy túl sok erőfeszítést igényel tőle, vagy sohasem sikerülne neki.

Számtalan olyan történetet tudnék mondani, aminek neki sem indult volna a kishitűsége és önbizalomhiánya miatt, de egy – egy beigért dolog kedvéért neki vágott és nem is kis eredménnyel fejezte be azokat. Ezzel pedig nem csak az volt az eredmény, hogy gyarapodott a baseus márkájú termékek köre otthon, hanem hogy számtalan dolgot megtanult magáról a fiúnk, amit addig nem is hitt volna, és egyre több dologban egyre bátrabban próbálta ki magát.

Tudom, hogy nem mindenkinél működik ez a módszer, de ha a szülő azt veszi észre, hogy elkezd hatni ezzel a játékkal a gyerekre, akkor biztos vagyok benne, hogy ha sokat beszélgetnek vele, egy idő után már nem az új termékek lesznek a cél, a gyerek azok nélkül is próbál, küzd, dolgozik és változtat.