Vállalkozásom következő lépése

Évekkel ezelőtt vettem át a családi vállalkozás vezetését, már, ami az értékesítés részét illet. Az iskola vége után sok ötletem volt, amivel több érdeklődőhöz juttathatjuk el saját bio és egészséges termékeinket. Eleinte ezek megvalósítása nem ment túl könnyen és az eredmények sem a legjobban alakultak, de azért mindig életképesek voltak ezek az elképzelések. De valahogy az átütő sikerekre várni kellett.

A termékekért és a gyártásért édesapám és a kollégák voltak felelősek és tökéletes minőség mellett tudták növelni a készleteket. Így fel tudtunk halmozni egy szép nagy készletet, amivel már lehetett gazdálkodni. A pénzügyek, a számlázás édesanyámhoz tartozott, így számomra logikus volt, hogy a suliban marketing irányt végzek és ezt fogom betölteni a családi cégben.

Visszatérve a helyzetünkre hosszas gondolkozás után arra jutottam, hogy kell nekünk egy saját platform, ahol minden info meg van rólunk és rendelni is lehet. Kapcsolatok segítségével ajánlásból jutottam el a pwk.hu csapatához, akik segítettek az ötlet kidolgozásában és a megvalósításában egyaránt. Sőt. Elméleti ötleteimet a gyakorlatban is segítettek megvalósítani.

Így rövid idő alatt lett egy saját oldalunk és webshoppunk ahol minden info mellett a rendelési lehetőség is megvolt, és így már erre tudtam marketingezni. Nem is kellett sokat várni a sikerre hamar megmutatta az oldal, hogy több lehetőség van benne, mint a korábbi próbálkozásokban. Persze munka volt vele, de így már ide tudtam terelni az embereket az online kampányokból és az offline hirdetésekből is.

Nekünk nagyobb eredményt hozott, mint eddig bármi más, és végül is logikus lépésnek is tűnik, hiszen itt a lehető legtöbb infó mellett tudjuk bemutatni a termékeket. Ha Te is hasonló cipőben jársz és nem úgy jönnek a számok, mint ahogyan azt eddig gondoltad, akkor keresd fel a pwk-t és megnézik mit lehet a weboldaladon finomítani.